Legjobboldal

Friss hírek percről-percre Neked

Legfrissebb hírek hírcsatornákból

Egyszerűbbé és sötétebbé válik a popzene
Egyszerűbbé és sötétebbé válik a popzene
A primitív szöveget ismételgető kórusok lettek a menők.

forrás: index.hu

A Xiaomi álomautója akarja lenyomni a Teslát
A Xiaomi álomautója akarja lenyomni a Teslát
Bemutatták az első modellt.

forrás: index.hu

A jogszabálymódosítás nem elég a gyermekek megvédéséhez
A jogszabálymódosítás nem elég a gyermekek megvédéséhez
Ilyen mértékű szakemberhiánnyal nem működhet megfelelően a rendszer.

forrás: index.hu

Volt finn államfő: Az állam feladata, hogy biztosítsa a finnek biztonságát
Volt finn államfő: Az állam feladata, hogy biztosítsa a finnek biztonságát
Határtörvényen dolgozik a migráció ellen a finn kormány.

forrás: index.hu

Hivatalosan is kikosarazták Szoboszlai Dominikékat
Hivatalosan is kikosarazták Szoboszlai Dominikékat
A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.

forrás: index.hu

Szexuális zaklatás miatt letartóztatták az északír demokraták vezetőjét
Szexuális zaklatás miatt letartóztatták az északír demokraták vezetőjét
Sir Jeffrey Donaldson lemondott tisztségéről is.

forrás: index.hu

Meghalt Louis Gossett Jr.
Meghalt Louis Gossett Jr.
Ő volt az első fekete férfi, aki elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

forrás: index.hu

Valter Attila fontos bejelentést tett
Valter Attila fontos bejelentést tett
„Amore Infinito" – posztolta a közösségi oldalán hazánk jelenlegi legjobb kerékpárosa.

forrás: index.hu

Törli a kormány a szociális temetés intézményének ötletét
Törli a kormány a szociális temetés intézményének ötletét
Nem indokolták meg a saláta-törvényjavaslatba csomagolt döntést.

forrás: index.hu

Orbán Viktor javaslatára újabb személyi változás jön a kormányban
Orbán Viktor javaslatára újabb személyi változás jön a kormányban
Lehetett tudni erről a módosításról.

forrás: index.hu

Több autópálya is elesett, néhol több kilométeres a torlódás
Több autópálya is elesett, néhol több kilométeres a torlódás
Araszolva lehet csak haladni.

forrás: index.hu

Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára
Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára
Egy év alatt a háromszorosára nőtt a kakaó piaci ára.

forrás: index.hu

Módosítják a jogalkotási törvényt: minden jogszabálynak lesz preambuluma
Módosítják a jogalkotási törvényt: minden jogszabálynak lesz preambuluma
A jogalkotónak minden esetben meg kell határozni a jogszabály célját.

forrás: index.hu

Több ezer titkos megfigyelésről döntött Varga Judit
Több ezer titkos megfigyelésről döntött Varga Judit
Csak tavaly 1400 megfigyelési igény futott be a tárcához.

forrás: index.hu

Idegrendszeri problémákat okozhat az újra felhasznált sütőolaj
Idegrendszeri problémákat okozhat az újra felhasznált sütőolaj
A kísérleti állatok utódainál is kimutatható volt az idegek leromlása.

forrás: index.hu

Ekkora bundát még nem látott a világ, ki is rúgták az edzőt
Ekkora bundát még nem látott a világ, ki is rúgták az edzőt
Az utolsó tíz perc nem hasonlított futballmeccsre, még az üres kapuba sem rúgták be a labdát.

forrás: index.hu

Jelentős áttörés: Földhöz hasonló bolygókat találhatunk a Naprendszeren kívül
Jelentős áttörés: Földhöz hasonló bolygókat találhatunk a Naprendszeren kívül
Hatékonyabb lett a bolygók jelenlétét kimutató fésű.

forrás: index.hu

A fürdő, ahol elfelejti Varga Juditot és Magyar Pétert
A fürdő, ahol elfelejti Varga Juditot és Magyar Pétert
De nem biztos, hogy a kedvence lesz.

forrás: index.hu

A Rákay-filmek pokoljárása, avagy miért nem mennek a mennyországba
A Rákay-filmek pokoljárása, avagy miért nem mennek a mennyországba
Az internet népe kőkeményen büntet, és nem ok nélkül.

forrás: index.hu

A magyar emberek fele több mint egy évtizede nem érezte magát boldognak
A magyar emberek fele több mint egy évtizede nem érezte magát boldognak
Több mint 80 százalékuk szerint rosszul mennek a dolgok az országban.

forrás: index.hu

Románia egy lépéssel közelebb került a schengeni övezethez való csatlakozáshoz
Románia egy lépéssel közelebb került a schengeni övezethez való csatlakozáshoz
Átadták a repülőtér új terminálját.

forrás: index.hu

Curtis majdnem belehalt a Majkával való szakításba
Curtis majdnem belehalt a Majkával való szakításba
Ennek ellenére nagyon szereti a zenészt.

forrás: index.hu

A dán sztárcsapat új szerződést kötött a magyar labdarúgás szupertehetségével
A dán sztárcsapat új szerződést kötött a magyar labdarúgás szupertehetségével
Sajtóhírek szerint az U-válogatott játékos hamarosan az első csapatban is bemutatkozhat.

forrás: index.hu

Mutatjuk, hány lakás cserélt gazdát tavaly
Mutatjuk, hány lakás cserélt gazdát tavaly
Óriási visszaesés látható a számokban.

forrás: index.hu

Szentkirályi Alexandra is reagált az újabb ellenzéki összefogásra
Szentkirályi Alexandra is reagált az újabb ellenzéki összefogásra
Szerinte már nem titok, hogy kik irányítják valójában a főpolgármestert.

forrás: index.hu

Két hónappal a választások előtt letartóztatták Tornanádaska polgármesterét
Két hónappal a választások előtt letartóztatták Tornanádaska polgármesterét
„Ami itt folyt, az már elviselhetetlen volt” – mondta az egyik helyi lakos.

forrás: index.hu

Kiderült, miért nem tudták megakadályozni az oroszok a moszkvai terrortámadást
Kiderült, miért nem tudták megakadályozni az oroszok a moszkvai terrortámadást
Szakértők beszéltek az orosz biztonsági szolgálat hiányosságairól.

forrás: index.hu

„Szenvedett már eleget!” – védelmezik a fogadásfüggő futballsztárt Angliában
„Szenvedett már eleget!” – védelmezik a fogadásfüggő futballsztárt Angliában
A jelek szerint klubjánál nem lepődtek meg az újabb ügyén.

forrás: index.hu

Barack Obama és Bill Clinton is segítette Joe Biden kampányát
Barack Obama és Bill Clinton is segítette Joe Biden kampányát
A három politikus részt vett egy panelbeszélgetésen is.

forrás: index.hu

Apa és fia tragédiája, így segít a falu a családnak
Apa és fia tragédiája, így segít a falu a családnak
Egymás mellett álltak a tragédiával végződő Esztergom–Nyerges Rallyn.

forrás: index.hu

A Mercedes csapatvezetője nyíltan kijelentette: Verstappent akarják
A Mercedes csapatvezetője nyíltan kijelentette: Verstappent akarják
Legkésőbb nyáron le is zárnák az átigazolási ügyet.

forrás: index.hu

Bayer Zsolt: Sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat
Bayer Zsolt: Sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat
Bár Magyar Péter nevét most egyszer sem írta le, egyértelműen Varga Judit vádjaira reflektál.

forrás: index.hu

A spanyol klasszis egyelőre nem akar Szoboszlaiék edzője lenni
A spanyol klasszis egyelőre nem akar Szoboszlaiék edzője lenni
Sajtóhírek szerint legalább még egy évig maradna jelenlegi állomáshelyén.

forrás: index.hu

Így épült ki a háború alatt az oroszok kereskedelmi szellemflottája
Így épült ki a háború alatt az oroszok kereskedelmi szellemflottája
Jogilag és fizikailag is lekövethetetlen tankerhajók segítségével kerüli el az orosz olaj a nyugati szankciókat.

forrás: index.hu

Beyoncé csak saját vécéülőkével turnézik, Tom Hardyra ránézni is tilos a forgatásokon
Beyoncé csak saját vécéülőkével turnézik, Tom Hardyra ránézni is tilos a forgatásokon
A hírességek ezekkel a különleges kérésekkel mindenkit az őrületbe kergetnek.

forrás: index.hu

Biztonságosabbá tenné a villamosozást is Vitézy Dávid
Biztonságosabbá tenné a villamosozást is Vitézy Dávid
A főpolgármester-jelölt kiszűrné a közlekedésből a bűzlő, nőket fogdosó, zaklató utasokat.

forrás: index.hu

Magyar Péter: Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor
Magyar Péter: Soha nem ütöttem meg a gyermekeim anyját, ő viszont engem sokszor
„Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt, hogy zárt ajtók mögött” – fogalmazott.

forrás: index.hu

Csak egy nyolcéves kislány élte túl a buszbalesetet
Csak egy nyolcéves kislány élte túl a buszbalesetet
Több holttest a felismerhetetlenségig megégett.

forrás: index.hu

Sokan adnak kölcsön ismerősöknek, de gyakran nem kapják vissza a pénzt
Sokan adnak kölcsön ismerősöknek, de gyakran nem kapják vissza a pénzt
Pedig rokonoktól is lehet jogszerűen kamatot szedni.

forrás: index.hu

Lelövési parancsot adtak ki a brit királyra
Lelövési parancsot adtak ki a brit királyra
Félő volt, hogy VIII. Eduárd lepaktálhat a németekkel.

forrás: index.hu

Megmutatta esküvői ruháját a 18 éves nő, szerinte minden szingli irigy rá
Megmutatta esküvői ruháját a 18 éves nő, szerinte minden szingli irigy rá

A nagy napon se felejtette el, mennyien bántották korai házassága miatt.

The post Megmutatta esküvői ruháját a 18 éves nő, szerinte minden szingli irigy rá first appeared on 24.hu.

Crystal Connors egyik legutóbbi TikTok-videója elég nagy nézettséget ért el, ebben autóval tart a saját esküvőjére és egy olyan énekecske megy alatta az ismert bevonulási zenével, amely szerint a szinglik csak féltékenyek rá.

Ma megházasodok, ti, féltékeny picsák mindannyian, takarodjatok az utamból. Nekem van pasim, nektek szarotok sincs, és ha máig nem házasodtatok össze, valószínűleg abba is hagyhatjátok a keresést.

Mindezt az előzte meg, hogy elég sokan bántottak amiatt, hogy ilyen fiatalon, 18 évesen férjhez megy.

Connors korábban arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt ismerkedett meg Michaellel, akivel az első randijuk utáni napon tudta, ő az igazi. Nem csak a „lelkitársa”, hanem a „legjobb barátja” is, csak úgy repül az idő, mióta találkoztak – idézi a nőt a Mirror.

A mostani a videó alatt viszont nagyon sok pozitív visszajelzést kapott az alaposan kikerázott nő, vélhetően kicsit megihlethették a Disney hercegnős rajzfilmjei.

@crystalconnors_17x

♬ original sound - cati.jimenez.soto.fo

The post Megmutatta esküvői ruháját a 18 éves nő, szerinte minden szingli irigy rá first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Szinte alig lehet ráismerni a kiszőkített szemöldökű Lady Gagára új szelfijén
Szinte alig lehet ráismerni a kiszőkített szemöldökű Lady Gagára új szelfijén

Születésnapja volt, azért készítette a fotót.

The post Szinte alig lehet ráismerni a kiszőkített szemöldökű Lady Gagára új szelfijén first appeared on 24.hu.

38 éves lett március utolsó napjaiban Lady Gaga. A jeles alkalomból az énekes szelfivel jelentkezett közösségi oldalán, ami alapján azt is hihettük volna, egy idegen eltulajdonította Instagramját, hogy kitegyen magáról egy szelfit. Feltételezhettük ezt Gaga kiszőkített szemöldöke miatt – az alapján szinte rá sem lehet ismerni az énekesre.

A mai nap annyira különleges volt – nem emlékszem, mikor voltam ennyire boldog a születésnapomon. Szerelmes vagyok a legjobb barátomba, a családom és a barátaim szeretnek, kedvesek és egészségesek

– lelkendezett Gaga a posztban. Továbbá arról ír, ez az év nagyon fontos lesz számára, és hisz abban, hogy a zene képes életeket megváltoztatni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés

The post Szinte alig lehet ráismerni a kiszőkített szemöldökű Lady Gagára új szelfijén first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Csoportos csapást mért Oroszország az éjjel
Csoportos csapást mért Oroszország az éjjel

Az ukrán fegyveres erők energetikai és légvédelmi létesítményeire mért csoportos csapást az éjjel az orosz hadsereg nagy hatótávolságú légi, tengeri és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal, valamint drónokkal - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

The post Csoportos csapást mért Oroszország az éjjel first appeared on 24.hu.

Az ukrán fegyveres erők energetikai és légvédelmi létesítményeire mért csoportos csapást az éjjel az orosz hadsereg nagy hatótávolságú légi, tengeri és szárazföldi indítású precíziós fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal, valamint drónokkal – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

A napi hadijelentés szerint az orosz hadsereg Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén kedvezőbb állásokat foglalt el, közben visszavert 13 ukrán rohamot és ellenrohamot, közülük nyolcat Avgyijivkánál. A moszkvai beszámoló értelmében az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén csaknem 800 katonát veszített az elmúlt nap folyamán. Közülük a legtöbben két frontszakaszon, egyaránt mintegy háromszázan, a Donyeck és az Avgyijivka körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan.

A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy Sz-300-as légvédelmi radarhoz tartozó radarállomást, három harckocsit, két gyalogsági harcjárművet, nyolc páncélozott harcjárművet, egy német Panzerhaubitze 2000-es és lengyel Krab önjáró, valamint egy brit L-119-es vontatott tarackot, HIMARS és Vampire sorozatvetők 21 rakétáját, továbbá 175 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorodban, ahol egy pilóta nélküli repülőszerkezet csapódott egy többemeletes lakóházba, egy civil életét veszette.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a “Donyecki Népköztársaságban” őrizetbe vett egy helyi lakost, aki az ukrán katonai hírszerzés (GUR) megbízásából az orosz csapatok elhelyezkedéséről gyűjtött adatokat. Kémkedés miatt indult büntetőeljárás ellene.

(MTI)

The post Csoportos csapást mért Oroszország az éjjel first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával
Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával

Mindig ott van velük így a férfi sógornője is.

The post Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával first appeared on 24.hu.

A 34 éves Abby és Brittany Hensel egy sziámi ikerpár, akiknek az életét egy ideig egy TLC-sorozat is nyomon követte nyolc részen át még 2012-ben. Azóta elfordultak a nyilvánosságtól, tovább élik mindennapjaikat Minnesotában, ötödik osztályosokat tanítanak egy iskolában.

De mint most a Today Show megtudta, 2021-ben Abby hozzáment egy korábbi amerikai katonához és ápolóhoz, a 33 éves Josh Bowlinghoz. Ez még 2021-ben történt, tavaly álltak nyilvánosság elé ezzel, mikor videókat és fotókat osztottak meg az esküvőről a TikTokon. Illetve a férj egyik rokona is megosztott arról egy videót, ahogy az ikrek és a férfi táncol a lagziban.

Az ikerpár először Oprah Winfrey műsorában tűnt fel még 1996-ban, kisgyerekként mutatták meg az életüket. Az ikerpár egy testtel és két fejjel született, ami igen ritka, külön szívük, belső szerveik vannak, de a vérkeringésük és a derék alatti szerveik közösek. Abby irányítja a jobb, Brittany a bal oldalukat.

Mikor megszülettek, a szüleik elutasították a szétválasztó műtétet, mert az orvosok azt mondták, csak kicsi az esélye, hogy mindketten túlélnék az operációt.

Hogy lehetne választani a kettejük közül?

– tette fel a kérdést még 2001-ben a Time magazinnak az apa, Mike Hensel, amit most a New York Post is felidézett.

@abbyandbrittanyhensel #marriage #love ♬ The Good Ones - Gabby Barrett

Noha sok nehézséggel kellett megküzdeniük életük során, mindezek ellenére 16 évesen letették a jogosítványt, aztán elvégezték a főiskolát, tanárok lettek, és még Európát is bejárták.

Hogy terveznek-e most gyereket, nem tudni, egy korábbi dokumentumfilmben az ikerpár azt mondta, szeretnének, elvileg szervi okai nem akadályozzák őket ebben. De akkor még csak 16 évesek voltak.

A Daily Mail egyébként úgy tudja, a férj korábbi kapcsolatából már született egy gyerek.

The post Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép
Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép

Jellemzően kormány- és államfők gépeit szerelik fel vele.

The post Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép first appeared on 24.hu.

Új rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép, írja a European Security and Defence nevű lap. Azt írják, az izraeli Bird AeroSystems március 27-én közölte, hogy sikeresen beszerelték a SPREOS nevű elhárítórendszerüket egy Airbus A319-esbe, de a gép tulaját nem nevezték meg.

A lap szerint viszont a Magyar Légierő az, és a képek alapján a két A319-es egyikéről van szó, amelyet kormánygépnek is szoktak használni.

A SPREOS egy olyan rendszer, amely rakétákat azonosít, követ és lézerrel összezavarja őket. A rendszer a hordozható föld-levegő rakéták és más földről kilőtt fenyegetések ellen nyújt védelmet. Jellemzően állam- és kormányfők helikoptereken és gépein használják, írja a lap.

The post Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Még be sem fejeződött az első évad, a TV2 berendelte a Házasság első látásra folytatását
Még be sem fejeződött az első évad, a TV2 berendelte a Házasság első látásra folytatását

Elkezdődött a felhívás, hogy jelentkezzenek a műsorba.

The post Még be sem fejeződött az első évad, a TV2 berendelte a Házasság első látásra folytatását first appeared on 24.hu.

Még mindig tart a Házasság első látásra című műsor a TV2-n, a csatorna már gőzerővel promózza, hogy lehet az új évadra jelentkezni a civileknek.

A csatorna korábban ugyanezt eljátszotta már a Kincsvadászokkal is: az a műsor sem fejeződött be, mikor már a következő évaddal kapcsolatban tettek közzé felhívást.

Mint azt korábban írtuk a műsorról: „A Házasság első látásra eredetileg egy dán reality volt, amit aztán az egész világon nagy sikerrel kezdtek átvenni – az amerikai verzió a tizennyolcadik évadnál tart, a brit a nyolcadiknál, az ausztrálok pedig már tizenegyedszerre futnak neki a történetnek, de számos spin-off is készült ezek mellé. Magyarországon is volt már egy próbálkozás, 2017-ben az RTL készített belőle egy évadot ugyanezzel a címmel. A koncepció a címből is kitalálható: adott néhány elkeseredett szingli, akiket szakértők összepárosítanak, hogy aztán az oltár előtt találkozva eldönthessék, bevállalják-e az esküvőt. Mármint tényleg, ezen a ponton ott a két család, lovashintó, anyakönyvvezető, tanúk, és minden, ami kell.”

Kapcsolódó
A TV2 házasodós realityjében egyelőre a családtagok jóval szórakoztatóbbak, mint az oltár előtt egymásra csodálkozó párok
Érdemes-e összeházasodni valakivel, akit az oltár előtt látunk először? Valószínűleg nem, vágná rá az ember ösztönösen, a világ egyik legnépszerűbb realityjében mégis sokan bevállalják az esküvőt.

The post Még be sem fejeződött az első évad, a TV2 berendelte a Házasság első látásra folytatását first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Baseballütővel a mentális egészségért: megnyílt Nigéria első dühöngőszobája
Baseballütővel a mentális egészségért: megnyílt Nigéria első dühöngőszobája

Nem helyettesíti a pszichológust, de segít kiereszteni a gőzt.

The post Baseballütővel a mentális egészségért: megnyílt Nigéria első dühöngőszobája first appeared on 24.hu.

Nem helyettesíti a pszichológust, de segít kiereszteni a gőzt.

The post Baseballütővel a mentális egészségért: megnyílt Nigéria első dühöngőszobája first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

„Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam” – a válogatott kézikapus úgy érzi, német klubja kihátrált mögüle
„Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam” – a válogatott kézikapus úgy érzi, német klubja kihátrált mögüle

A nyártól már Franciaországban folytatja majd.

The post „Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam” – a válogatott kézikapus úgy érzi, német klubja kihátrált mögüle first appeared on 24.hu.

Súlyos sérülése után bizakodva várja a nyarat Szikora Melinda válogatott kézilabdakapus, aki az idény végén távozik a német SG BBM Bietigheimtől, és a francia élvonalbeli Chambray Touraine-ben folytatja pályafutását.

A 44-szeres válogatott játékos pénteken az M1 aktuális csatornának elmondta, nem szeretett volna váltani, de úgy érzi, a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Bietigheim kihátrált mögüle.

Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam, de az élet megy tovább, és úgy döntöttem, hogy Franciaországban vagy Dániában szeretném folytatni a pályafutásomat.

A Chambray már korábban is sorban állt értem, és első számú kapusra volt szükségük, úgyhogy néhány napon belül lezajlott az átigazolás” – fejtette ki a kapus, aki mindennap Stuttgartba jár rehabilitációra, miután októberi térdműtétje óta harcképtelen.

A 35 esztendős játékos közölte, egyelőre az út felénél jár, de látja már az alagút végét, és keményen dolgozik azon, hogy minél hamarabb pályára léphessen. A Chambray bizalmát jelzi ugyanakkor, hogy kétéves szerződést kötött vele, és már a következő szezon előtti alapozásnál számít rá.

„Úgy tervezem, hogy már Franciaországban kezdem meg a felkészülést, és szeptemberben pályára lépek az első bajnokin” – jelentette ki a kapus, akinek jelenlegi csapatát erősíti Faluvégi Dorottya és Háfra Noémi is.

Ami az április 11-14. közötti, Debrecenben sorra kerülő olimpiai selejtezőtornát illeti, Szikora elmondta, hogy már most nagyon izgul:

Természetesen követni fogom a tévé előtt a meccseket, időnként kiabálva is. A lányok folyamatosan érdeklődnek az állapotomról, remek a kapcsolatom velük, és nagyon hiszek abban, hogy a kijutunk az olimpiára

Szikora korábban a Kiskunhalas, az Alba Fehérvár, a Ferencváros és a Siófok együttesét erősítette, Németországba 2021-ben igazolt. Jelenlegi együttesével 2022-ben és tavaly is bajnok, illetve kupagyőztes lett, sőt 2022-ben az Európa-ligát is megnyerték.

The post „Nagyon rosszul érintett, borzasztóan dühös voltam” – a válogatott kézikapus úgy érzi, német klubja kihátrált mögüle first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Amanda Bynes: Közel 10 kilót híztam a depressziótól
Amanda Bynes: Közel 10 kilót híztam a depressziótól

Korábban nem volt kedve se edzeni, se normálisan étkezni.

The post Amanda Bynes: Közel 10 kilót híztam a depressziótól first appeared on 24.hu.

Amanda Bynesról nemrég amiatt adtunk hírt, mert egy saját podcastműsorral jelentkezett, és úgy tűnt, a műsorkészítés egyfajta kilábalás lehet a mentális mélypontjai után. Az első adást követően azonban rossz hírt kaptak az egykori színésznő rajongói: a műsor szünetre ment, korábban pedig az is kiderült, a színésznő egy mentálhigiénés központban jelentkezett be.

Bynes mos az Instagramján írt arról, hogy megint nincs jól mentálisan: depressziós, ami miatt rengeteget fogyott az egykori tinisztár.

Közel 10 kilót híztam az elmúlt hónapokban a depresszióm miatt. Most már sokkal jobban vagyok, és megtanultam, mit kell csinálnom, ha épp nincs kedvem edzeni vagy normálisan étkezni.

Bynes megcélozta magának, hogy 50 kilóig szeretne fogyni, ettől még 20 kilónyira van.

Arról, hogyan jutott magasból a mélybe a színésznő, itt írtunk korábban:

Kapcsolódó
Felgyújtotta a kutyáját, megölte volna az apját – a rajongói mégis felszabadítanák a gyámság alól Amanda Bynest
A 2000-es évek tinifilmjeinek sztárja szülei gyámsága alatt él 35 évesen is. De mi vezetett idáig?

The post Amanda Bynes: Közel 10 kilót híztam a depressziótól first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu

Tele vannak az M1-es és M3-as autópályák
Tele vannak az M1-es és M3-as autópályák

Dugó van.

The post Tele vannak az M1-es és M3-as autópályák first appeared on 24.hu.

Az M3-as autópálya keleti országrész felé vezető oldalán rendkívül erős a forgalom, Gödöllőtől Bagig 20 kilométeren át telítettek a sávok – közölte az Útinform péntek délután a honlapján.

Azt írták, hogy helyenként araszolva haladnak a Nyíregyháza felé autózok. Tudatták azt is, hogy a Polgárnál érvényben lévő terelés előtt szintén nagy a forgalmi dugó, 2 kilométeres a torlódás.

Baleset miatt torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán is, Tatabánya térségében – közölte az Útinform.

A balesetben három személyautó ütközött össze, a belső sávot lezárták, a torlódás 3 kilométeres.

(MTI)

The post Tele vannak az M1-es és M3-as autópályák first appeared on 24.hu.

forrás: 444.hu